MiCSODÁK

Mindigis hittem a csodákban. De nem a mesebeli vagy szentkönyviekben, hanem a mindennapiakban, amelyek mellett a legtöbben elmennek. Nagyon sokan a csodát szorosan a valláshoz kötik, valamiféle felsőbbrendűvel társítják. Mert a csoda kultúránkban szorosan összenőtt a hittel.
Elismerem, van benne valami, hiszen ugyanúgy mint Istent nem lehet tudni, csak felismerni és átélni. Legtöbbször leírni is nehéz. Azt élni kell, ott abban a pillanatban.
Csodának élsz meg néha egy-egy találkozást is, és elCSODÁLkozol, ha utólag kiderül: a másiknak nem az volt. Miért? Mert nem hitt benne. Talán elfelejtett hinni, hinni magában, másban, a találkozásban. Mert az ilyen ember folyamatosan azon van, hogy összeromboljon mindent maga körül. Hit nélkül él, de nem boldog, hiszen képtelen felismerni azt, hogy ezek a dolgok mennyire összefüggnek.
Inkább lenéz, átnéz, megvet, de nem boldog, sehogysem az.
Talán van egy olyan változat is, hogy néha annyira el vagyunk foglalava saját hit- és világtagadásunkkal, hogy elmegyünk egymás mellett, a szép pillanatokat észre sem vesszük. Mert azt könnyebb megmagyarázni, ami nincsen, és persze könnyebb panaszkodni is.
Mindezeken túl elő is lehet idézni a csodát, hittel. Ez is furcsán hangzik, és én is vonogatnám a szemöldököm, ha valaki más mondja (egy hókuszpókuszos előadásban, ahová a belépő tíz lej, aztán cd-n és könyvben is megveheted, a CSODÁT!), de az a szerencse ért hogy átélhettem. Pontosabban annyira hittem benne, már-már euforikusan vártam, hogy valami történni fog, ígyhát megtörtént. Sírtam, illetve könnyeztem, pedig nem volt szomorú, nem fájt. Csak egyedi volt.
Az a pillanat akkor és ott, úgy ahogy akkor ott, pont ott voltam. Lehet azért esett ki két örömkönny a szememből mert tudatosult bennem: ilyen többet nem lesz, nem is volt soha. CSODÁLatos volt ahogy a szemerkélő eső mögötti napfényben két félkörben megjelentek a világ színei. Egy szivárvány.
Néhány percig volt csupán látható, aztán szép lassan eltűnt. Mert így van ez a CSODÁKKAL, észre kell venni őket, mert hamar eltűnnek, elmúlnak. Ez talán a legszebb benne.