Leszívtad,

mert hittél benne...mert hinni akartál és odatetted magad, kitárulkoztál, öleltél és elviselted, hogy néha ellöknek...igen a Krisztusos kenyeres. Itt is kővel dobáltak..igen. Vissza.
mert visszakapod sokszorosan, és főleg azt és azért amit nem is te követtél el. Nem tehetsz róla, hogy bántották, hogy téged meg ő bántott, mert nem tudta lenyelni, feldolgozni, kidumálni, kisírni, elpanaszolni, kiordítani...megnyugodni.
mert nem tudott megnyugodni és nem tudta újrakezdeni, magában. Folyamatosan önmaga ellen dolgozott és ezzel ellened is, ellenünk is..
mert ellenség lettél időnként, mert aki saját maga ellen harcol az ellened is...és ennek soha nincsen vége, szélmalomharc. Egészen addig amíg szembe nem néz a félelmeivel és beismeri gyengeségét, majd harcba száll önmagával..
mert önmaga a legnagyobb ellenség, az amit magában hordoz, és már-már betegesen ragaszkodik hozzá.
mert tudja milyen így élni, és elfelejtette milyen félelem nélkül.. Gyáván meghátrál az újtól és a messzi távolból lesi, hogy mi lesz..
mert nem lesz semmi most már. Tudod, hogy naiv voltál, de bátor is egyben. Ez vigasztal, ez az egy dolog.
mert itt már csak dolgok vannak, melyek fájnak, nagyon fájnak..
mert még most sem akarod elhinni, hogy ekkorát tévedtél
mert éreztél valamit
mert elhitted
mert akartad hinni
mert meg akartad magyarázni
mert meg akartad érteni
mert segíteni akartál
mert akartál.
De téged nem akartak.

Itthonra találni, haza találni..

Mert minden fejben dől el. Hogy elmész, hogy hazatérsz..majd otthonra lelsz. Mert el akarod hinni, ha elhiszed az már a megtett út, és csak fele van hátra. És senkinek nem szabad engedni, hogy vissza vagy eltántorítson attól amire igazán vágysz, ami boldoggá tesz.
A legtöbb ember attól boldogtalan, hogy nem engedi meg magának a boldogságot. Egyszerűen karnyújtásnyira van tőle, talán csak egy ölelésre, de eltolja magától. Azt hiszi nem érdemli meg, fél, mert nem tudja mit kezdjen vele..mert nem gyakorolta, hiszen annyi ideig volt boldogtalan, hogy nem tudja hogyan kell viselkednie egy boldog embernek. Annyira skatulyában van, hogy nem mer és már nem is akar kimászni belőle.
Pedig minden fejben dől el, de ha nem mered megélni a döntéseid gyümölcsét, akkor nem tudsz szeretni. Egyenesen megtiltod magadnak. Akkor csak a félelem vezérel. Félsz dönteni, félsz élni, félsz szeretni.
Biztos recept: először fel kell ismerni, szembe kell nézni ezekkel a félelmekkel, és le kell teperni őket. Ha saját életedben nem megy, akkor máséban kell fellelned azt amitől talán te magad is félsz, és ha sikerül rácsodálkozod és talán még nevetned is mások bárgyúságán az már valami.
Az igazi nagy dolog az, ha magadon tudsz nevetni. Magadat szeretve mást beengedni, nem félni, csak vállalni azt aki vagy, mindennel együtt, mert ha neked sikerült megszeretni önmagad, akkor másnak is sikerülni fog.
Ha félelmek és feltétel nélkül képes vagy elfogadni, időnként meg kellő iróniával, hátradőlve szemlélni sorsodat, akkor hazaértél. Haza, önmagadba.
Ám ekkor még mindig egyedül vagy. Az otthon még várat magára, mert ahhoz bizony két ember kell...

Az árral..

Egyre több ember lát el tanácsokkal itthon, talán látják rajtam, hogy nem teljesem illeszkedem a környezetembe, vagy ez amúgy is módi, még nem bírtam rájönni. Egyik legkedvesebb ezek közül: NE legyenek elvárásaid és akkor NEM  fogsz csalódni. (Hirtelen azon gondolkodtam, hogy mosoly vagy szomorú jelet tegyek utána.) Biztos van valóságalapja, de számomra igencsak szomorú.. vajon miért van ez így kialakulva az itthoniakban?
Mert olyan világban élünk, ahol senkire és semmire nem lehet számítani? Ne végy fel kölcsönt, mert nem tudhatod, hogy megkapod-e a következő fizetésed, ne ossz meg senkivel semmit őszintén, mert előbb-utóbb visszaél vele, sohasem tudhatod, melyik sarkon és éppen ki akar átverni..
Vannak olyan országok ahol azt tanítják mosolyogj és akkor a világ is viszamosolyog rád..én szeretném ezt hinni, de őszintén. Hogy ez az ITThoni világ nem ilyen, az emberek nem ilyenek... Miért is? na lássuk csak...
Mert szegénység van, és én is aláírom, hogy a pénz nem boldogít, de mégis azt látom TALÁN mindenhez van valamicske köze, főleg akkor ha NINCS és ennél még bosszantóbb az a tudat hogy NEM IS LESZ.
Mert nem lesz nagyobb fizetésed, két év gürcölés és pótolhatatlanságod bizonygatása után sem. Ergo nem veszed meg azt a ruhát amit te szertnél, nem veszed meg azt az ételt amit szertnél, nem mész nyáron kirándulni, talán még a legközelebbi kirándulóhelyre való ellátogatás is luxuscikknek tűnik, mert pl nincsen autód, ja... és NEM IS LESZ.
Hogy ezeknek semmi köze a boldogsághoz? Mitől működjön a párkapcsolatod, házasságod, a gyermekeiddel való harmonikus kapcsolatod mire építsd, ha meló után tévét bámulsz a blokklakásodban..mert másra nem futja...egészségtelen ételekkel tömöd magad, és mivel a szaladás nem a kedvenc sportjaid közé tartozik, más bérletre sem futja. Frusztrációdat cigivel és néhány sörrel öblíted le. Persze az is kell, meg a haverok akikkel. HAVEROK, akikkel nem mész kirándulni, mert nekik sem futja.Az árral szemben vagy vele együtt, te döntöd el.

A statisztikán túl

Tegnap volt szerencsém egy olyan előadáson részt venni, amiben mindaz benne volt, amit hónapokig cipeltem magammal, ahogy hazaértem Londonból. Először, mint mindenki más felismertem: igen, ebben élünk!, majd megbotránkoztam: ebben élünk?! és talán furán hangzik, de megnyugodtam: igen, ebben...
És visszapergettem magamban ezt az egy évet, majd magamra csodálkozva megállapítottam: nem őrültem meg. Pedig bizony lenne amiért, mert sok ez a világ és minél többet tudsz róla annál veszélyesebbé válik, vagy  TE leszel a legveszélyesebb önmagad számára. Mert bentről indul minden: a kiváncsiság, megismerés, felismerés, dac, harc, veszteség, belenyugvás és elfogadás.
Mai napig is csak sejtem hogy minek/ki(k)nek köszönhetem azt, hogy megtaláltam önmgamban az ITTHON békéjét. Nem volt egyszerű, mert ITThon  nem beszélnek ezekről a dolgokról, ha igen is, akkor nagyon kevesen. Pedig alighogy kipillantunk a hétköznapok robotjából szembeordítnak a társadalmi szintű problémák.. melyeket időnként társaságban vagy a szomszéddal megemlítünk, összebólintva, vagy éppen eltussolva.
Tegnap voltak számadatok: ennyi s ennyi abortusz, válás, kivándorlás, családon belüli erőszak stb. stb. kaptunk belőle rendesen..kemény volt, nagyon kemény..ha jól emlékszem akkor a Krétakörnek volt hasonló társadalomkritikai feldolgozása, csak ők híreket adtak elő, hasonló tematikában. Nem volt megtapsolnivaló..
Sakkor jönnek a százpontos kérdések: mik vagyunk mi, mazohisták? meg úgy egyáltalán: minek?
Gyávák? keményfejű székelyek? talán mindkettő és egyik sem. És nem azért maradok, mert megszoktam, és azért sem, mert nincsen jobb. Nem. Azért mert megtanultam elviselni, és talán időnként a statisztikán túl is van élet...

Az itt_hon újratapasztalása

Meg akartam tapasztalni, hát tessék: itt van, itt vagyok, a szülőföldemen, próbálkozom. Lassan fél éve, hogy dolgozom és próbálok megélni belőle. Iszonyúan nehéz volt. Bár senkinek nem akarom elvenni a kedvét, haza lehet, sőt időnként kell jönni... Kitartani? Azt is, ha vannak céljaid. Mert néha elhiszed magadról, hogy jó vagy valamiben és talán meg is felelsz, mindeközben meg banizod a követkző kenyered árát. Hajtassz reggeltől estig, bedőlsz esténként az ágyadba, sem időd sem kedved legalább hétvégén kikapcsolódni. Erről szól az életed, egy darabig, aztán jönnek a nagy átrendezések.
    Egyik nagyon jó barátom azt mondta, hogyha nem tudsz lényegesen változtatni a környezeteden, akkor te magad kell megváltozz. Ezen dolgozom, folyamatosan. A legnehezebb része az, hogy már soha nem leszel olyan mint azelőtt voltál, új utakat kell találnod, új lényeget ebben a székelyesen búskomor világban. Ennek vannak pozitív és negatív oldalai is. Azt is mondják, hogy ez jelenti a felnőtté válást, amikor a saját lábadon, ingadozva, de kitartóan önmagadért teszel meg dolgokat. Nem azért mert a szüleid, barátaid, párod elvárják tőled, hanem mert "ez a következő lépés". Előbb-utóbb pedig kénytelen vagy elhinni, hogy semmi nem volt véletlen. A zuhanások, gödörből való kimászások sora mindenkivel megtörténik időnként, az igazi kérdés pedig az marad: mit tanultál belőle? Erősebb lettél, kitartóbb, megértőbb, nyugodtabb. És mindig van választási lehetőséged, csak fel kell tudni és merni ismerni őket.
     Ismerkedem, újraismerkedem, felismerek, felejtek és emlékezem. Tárolok, elfogadok, tapasztalok. Önmagam építem.