Annyi lehangoló dolgot írtam már, ideje kicsit feldobjam a blogom és persze saját hangulatom is. Visszafelé indul az időszámítás így Karácsony körül, közeleg az újév, ha ezt lehet fokozni, akkor én most "visszább számlálást" élek meg, ugyanis egy bő héten belül megyek HAZA. Huszonkettedikével kezdődik az Újév számomra és tíz napig tart:) Félig meddig már otthon vagyok, arcomon egy kis mosollyal lebegek át a hátramaradt napjaimon. Furcsa, mert nagyon régen nem élek már otthon, imigyen lassan tizennegyedik éve -hú, még leírni is nehéz, miután belegondoltam, kiszámigáltam- hányódom a világban (a szüleim szavával élve), és mégis érzem, hogy a hazatérés öröme talán az egyik legkiváltságosabb a mai világban.
Egy hónappal ezelőtt megismerkedtem egy lengyel nővel, ötven feletti, ősz haja felkontyolva, ízlésesen felöltözve, mosolyra álló szájjal, fekete apró szemei tele voltak életszeretettel, kis huncutsággal. Régi sárga képernyős, szürke Nokia telefonját nézegette a Téte Modernet keresgélve egy utca menti térkép előtt. Ott futottunk össze, megkért hogy jöhessen velem a múzeumig. Elsőre meghallottam, hogy nem lehet angol, talán ezért is mertem beszélgetést kezdeményezni. Nagyon nyitott volt, már-már kezdtem elszokni ettől a fajta nyitottságtól (itt vagy udvariasságból tesznek fel látszólag nyitott kérdéseket, aminek a megválaszolását jobb ha rövidre fogod, mert ha nem akkor unatkozni fognak, vagy azért érdeklődnek, hogy kiderítsék nem-a vagy valamilyen szempontból veszélyes erre a társadalomra vagy éppen rájuk nézve), elmesélte, hogy a lányával találkozik, aki szintén Londonban él, és ritka alkalom ez, mivel rengeteget utazik, nem nagyon tud sokáig megmaradni egy helyben, soha nem volt férjnél. Valahogy úgy magyarázta ezt a jövés-menés kényszert, hogy túl sok értékes látnivaló a világban, szóval nem érdemes egy helyben sokat időznie, mert még rengeteg hely van ahová muszáj elutazzon:) Szóval hányódott ő is eleget, de még akar hányódni:) Lengyelül beszélt a lányával, lengyelnek tartja magát és otthonának az egész világot. Nem hiszem hogy hazautazna karácsonyt ünnepelni, talán megkeresi ismét a lányát...(talán az a legotthontalanabb érzés amikor a szeretteid szanaszét vannak a világban, és egyre gyarapodnak a kilométerek és mérföldek közöttünk. Hoppá ismét szontyorgok, pedig megígértem hogy nem fogok.)
Egy szó mint száz: büszkén és tele szívvel repülök az otthonom felé, amit semmiképpen sem fizikai helyként határolnák be, sokkal több annál. Családom otthona, úti- és élettársak, barátok és régi arcok, emlékek otthona. Uzsgyi neki hát!
No comments:
Post a Comment