Sok visszajelzést kapok (messen főleg), hogy olvassák a blogom, ennek igazán örülök. Nagyon jól esik, hogy időt szántok rám:) Talán így onlány megkapom azt az odafigyelést, amit itt igencsak hiányolok. Nem panaszkodom, -bár már azt is hallottam, hogy kicsit pesszimista az irásmódom -itt igazán figyelmesek velem, és ebben a szóban azt hiszem minden benne van, minden pozitív és negatív árnyalatával együtt ez van, de nem panaszkodom. Na térjünk a tárgyra...
Amint megérkeztem, talán második héten, végignéztem egy olyan angol filmet, amit éppen Londonban forgattak, nagy felismerésben volt részem. Miből építjük magunk vagy mások iránt való elvárásaink? Hát elsőként az otthoni alap, a "cei sapte" (román s-re ne is számítsatok), -majd bővül a kör- szomszédék (akiknél mindig fehérebb a fal, zöldebb a fű, vagy a szobanövények és a gyermekek is mindig okosabbak, jobban neveltek stb.), ha szerencsés voltál, akkor egyik-másik tanárod és nem utolsó sorban a barátok vagy éppenséggel ellenségekkel megvívott harcok sorozatai. De valami kimaradt, ami valamiféleképpen a fizikai szükségleteink eredetére világíthat rá: legyen az életed párja vagy éppenséggel életed ágya, az hogy milyen legyen, arról konkrét elképzeléseid vannak. Ugye?
Honnan és hogyan kerültek a fejedbe azok a képek, a tökéletes pasiról meg ágyról (itt lehet tágítani a képet, kertes házzal, kutyával, autóval, kirándulásokkal vagy felhőtlenül játszadozó gyermekekkel az udvaron), és különben is hogy merészeled ilyen anyagi és társadalmi körülmények közepette??? Hát elment az eszem, eszed, eszünk? És valamiért ez valahol az én generációmmal kezdődött, kicsit talán korábban, a kilencvenes évek elejétől, amikor beérkezett hozzánk a sok amerikai film. Semmi baj velük, azon kívül hogy nem rólunk szólnak, nem a mi életkörülményeinkről, ergo nem a mi problémáinkról. Tehát ha rajtuk nőnek fel a generációk, akkor persze hogy olyasmire vágynak, és azt keresik. A hófehér tornácos házat, nyírt fűvel, kerekre szabott diszfákkal. És most néhányan azt gondolhatják, hogy nah hát emennek is leesett, nagyot csattant! De még mekkorát!
Abba most nem akarok belemenni, hogy mi van azokkal az egyénekkel, akiknek még a friss kerti zöldségből és a házitejből sem jutott. Mi a középmezőny gyerekei, a technika keletre berobbanása és a megabájtos szájberfikcionalitás között vajon megtaláljuk-e valaha, hogy mit keresünk? Lesz-e ebben a világban egy olyan hely, ahol a gyermekkorunkban megtapasztalt keleti világ sajátjai találkozhatnak a belénk sulykolt nyugati vágyainkkal?
No comments:
Post a Comment