Második nekifutamodás

         Második nekifutamodás 2011-ben, amikor ismét Londonban kerülget a szerencse vagy én őt:). Elsőre nekiindultam, most már gyorsítanom kellett a tempón, hogy nehogy visszaforduljak. Én meg voltam győződve hogy könnyebb lesz, és őszintén azon törpölök, hogy miért éreztem annyira megerőltetőnek ma reggel felkelni, taxit hívni és felülni Kolozsváron a repülőre. Aztán a többibe már belejöttem, átszállás, duty free, euro, forint, font, mikor melyik táblán vagy képernyőn mit, hol kell keresni, merre kell indulni, kitől érdemes kérdezni, stb., a felhők feletti látvány és lebegés pedig minden alkalommal lenyűgöz.
    Mégis mintha most is fojtogatná valami a torkom, pedig tudom, hogy hazamegyek, tudom, hogy bármikor megtehetem, várnak rám, és ennek a biztonsága mégis mintha nem lenne elég vagy nem elégítene ki. Mit akarok még? Meg van rá a lehetőségem, hogy itt éljek, arra is hogy otthon, a választás tényleg csak rajtam áll? Ennyire egyszerű lenne? Mért van az hogy egyesek tizenéveik végén , huszonéveik elején ahogy belekóstolnak a nyugat világába már mintha elveszítenék azt a képességüket, hogy habár távolról, de meglássák az értékeket az elmaradott keleten is? Túl korán eljöttek, így esélyt sem adtak maguknak otthon kipróbálni magukat?  Vagy ez is teljesen személyfüggő? Akinek a szülei is évek óta külföldről hordják a pénzt, annak ez a természetes, annak nem hiányzik például az együttevés öröme, a nagy beszélgetések utána. Akinek soha nem volt a székely hagyományos értelemben családi élete abban nincsen ahogy kialakuljon ez a vágy. Az is lehet ha én vagyok régimódi: nem nyűgöznek le annyira a touch-os kütyük, a nagy rend és rendszeresség hátulütőjeként pedig csak az elkényelmesedést és az ember túlélési ösztöneinek a lefaragását vélem felfedezni.
     Hazafelé egy ausztrál srácnak próbáltam megfelelni azon naivnak is mondható kérdésére, hogy "tényleg annyira veszélyes itt nálatok?" Aztán kifejtettem mondanivalómat: csak azt lopják meg aki nem jár nyitott szemmel és azt verik át, akit át lehet. Egyen sokat, igyon sokat, ha már nem megy sízni, és ne bízzon meg elsőre az emberekben. Ilyen és ehhez hasonló atyai tanácsokkal traktáltam, amikor a repülőtér elhagyásakor gyakorlatba is ültettük ami elméletben elhangzott. Visszalépett pénzt váltani, és első szóra otthagyta a csomagját nekem:), na de nagyon örült hogy bízhatott bennem:)
   Mindent összevetve az már nekem is feltűnt, hogy a magyar és román utasellenőrök nem olyan kedvesek reggel hatkor, mint az angolok kilenckor, de az időeltolódásra fogtam. Ha túl korán kelek, én is morcosabb vagyok.