Kezdem megszokni, vagy inkább annak a gondolatát, hogy meg kell szoknom itthon. Mert ha nem, akkor ismét szöknöm kell. De minek?
Itt sincsenek közelben a régi jó barátok, a szüleimen kívül senki nem maradt itthon. Mert előbb-utóbb mindenki megalkuszik, muszáj neki letelepedni valahol, valakivel, új barátságokat kötni valakikkel. Mert csak úgy tud létezni ebben a világban.
Aztán családot alapít. Mert ez a normális, de kérdem én, kinek? Kiknek?
Ha nem lennénk úgymond "rászorulva" erre a lépésre, akkor is ezt tennénk, vajon mekkora arányban van társadalmi-hagyományos illetve gazdasági okai annak, hogy legtöbben huszonéveik elején már összekötik életüket? Ez lenne a kulcsa a megmaradásunknak itt_hon? És a túlélésnek OTT_hon, külhonban?
Tartani és megtartani KELL a hagyományainkat - sulykolják belénk - a család fontossága is ezért van még benne a fejekben. Mert odakint, a nagyon "fejlett" országokban valahogy jobban szét vannak hullva.
Itt_hon is ez következik? Mert muszáj egyre messzebb menni a pénz miatt? Dehát egyre többen térnek vissza, vagy keresik az autentikusat, egyre többen látják ITT a jövőt.
Vajon tíz év múlva mi lesz itt_hon? Nemcsak a pénzt hozzuk haza külhonból, hanem az ottani trendet is?
Mi is majd bébiszittereket fogadunk a gyerekeink mellé? Az ottani szolgaéletünkkel megtanuljuk, milyen úrnak lenni? Ez lenne a követendő példa? Vagy az itt_hon már-már nyomasztó, néha erőszakos "házasodj meg" hagyománya?
No comments:
Post a Comment