Édes Anna szindróma

      Nem az erős pista-féle csipőspaprika-örlemény nem csípős változatára kell itt gondolni, hanem amit anno a középiskolában már úgy sulykoltak belénk, hogy lélektani regény :) A továbbiakban semmi horrorisztikusra nem kell számítani, ugyanis leginkább emerről az állapotról szeretnék bővebben nyilatkozni, amit euraupairként tapasztalok. Hálistennek megadatott nekem, hogy eme esős, borús ország és a benne élő hostcsalád elviselésének apró-cseprő gondjait megoszthattam egyik otthoni barátnémmal, aki kicsivel hamarabb landolt angolföldön (és hamarabb haza is tért). Vele való messengerezések során döbbentem rá arra, hogy a mi helyzetünk nem mindennapi és ennek nevet kellene adni. Ugyanis édes a mi életünk, mint általában a nyugatiaké -legalábbis nagyrészt így gondolják azok akik csak turistaként szereztek tapasztalatot eme világról-, tele mázzal, jólneveltséggel. Ez a máz talán a legfontosabb jellemző, ami  nemzeti, közigazgatási, társadalmi (stb., stb.) szinten is nagyon jól működik.
      Már a repülőből feltűnt: a földsávok pontos parcellázása, ami itt bokrokkal történik, a fű tökéletesen zöld, az utcák párhuzamosan futnak, az utak sem kanyargósak, a házak egyformák (ezért is könnyű itt eltévedni, ha úgy szeretnél tájékozódni mint odahaza, toronyiránt:), hátsó kertben nyírt diszbokrokkal, jólnevelt kutyákkal, akik óriási türelemmel képesek ücsörögni az autók anyósülésén . Aztán ugye nem elhanyagolandó a "szolgasors sem", amire egyre több harminchoz közeledő, még hajadon nő önként vállalkozik.
 Ezt megerősitendő, most már különböző közösségi oldalak vannak csak ennek a témának szentelve. És nagyon kell, szükség van rá, hiszen akarva-akaratlanul is átveszed a hostcsalád kisebb-nagyobb problémáit, és kéretlenül, de folytonosan meg szeretnéd oldani őket. Mindez persze fordítva is működik: ami furcsa benned, vagy nem megszokott, arra rögtön lecsapnak, és óriási meggyőződéssel terelgetnének a helyes út felé.
Amúgy pedig nagyon megnyugtató, hogy az onlányos vagy outlányos találkákon gyorsan kiderül, hogy nem csak neked okoz fejtörést az itteni gondolkodás- és életmód. Természetesen idővel megszokod, vagy éppen nem, akkor meg a mondás szerint kell cselekedned: megszöksz:) Au-paires berkekben ennek is sokféle módja ismert, mindenki másra esküszik:), de mindenképpen ismerned kell a határaid, és ha azon túlléptek, bármiféle gondolkodás vagy magyarázat nélkül leléphetsz, sőt saját magad érdekében le kell lépned. A határokat pedig mindegyre feszegetik, mint minden munkahelyen, ahol alkalmazottként dolgozol. Az alapvető különbség azért mégiscsak az, hogy ha kijöttél az ajtón, a problémát mögötte hagyod -jobb esetben-, itt meg egyszerűen nem mehetsz ki az ajtón:) Ha kimentél, az akkor végleges döntést von maga után, de talán az meg mindig jobb, mint Anna esete.