Meg akartam tapasztalni, hát tessék: itt van, itt vagyok, a szülőföldemen, próbálkozom. Lassan fél éve, hogy dolgozom és próbálok megélni belőle. Iszonyúan nehéz volt. Bár senkinek nem akarom elvenni a kedvét, haza lehet, sőt időnként kell jönni... Kitartani? Azt is, ha vannak céljaid. Mert néha elhiszed magadról, hogy jó vagy valamiben és talán meg is felelsz, mindeközben meg banizod a követkző kenyered árát. Hajtassz reggeltől estig, bedőlsz esténként az ágyadba, sem időd sem kedved legalább hétvégén kikapcsolódni. Erről szól az életed, egy darabig, aztán jönnek a nagy átrendezések.
Egyik nagyon jó barátom azt mondta, hogyha nem tudsz lényegesen változtatni a környezeteden, akkor te magad kell megváltozz. Ezen dolgozom, folyamatosan. A legnehezebb része az, hogy már soha nem leszel olyan mint azelőtt voltál, új utakat kell találnod, új lényeget ebben a székelyesen búskomor világban. Ennek vannak pozitív és negatív oldalai is. Azt is mondják, hogy ez jelenti a felnőtté válást, amikor a saját lábadon, ingadozva, de kitartóan önmagadért teszel meg dolgokat. Nem azért mert a szüleid, barátaid, párod elvárják tőled, hanem mert "ez a következő lépés". Előbb-utóbb pedig kénytelen vagy elhinni, hogy semmi nem volt véletlen. A zuhanások, gödörből való kimászások sora mindenkivel megtörténik időnként, az igazi kérdés pedig az marad: mit tanultál belőle? Erősebb lettél, kitartóbb, megértőbb, nyugodtabb. És mindig van választási lehetőséged, csak fel kell tudni és merni ismerni őket.
Ismerkedem, újraismerkedem, felismerek, felejtek és emlékezem. Tárolok, elfogadok, tapasztalok. Önmagam építem.
